3 gyakorlat, hogy jobban érezd magad
2019. november 04. írta: Lane

3 gyakorlat, hogy jobban érezd magad

A napokban egy barátom kérdezte, hogy mit tehetne azért, hogy jobban érezze magát a bőrében. Reggelente nincs kedve felkelni, legszívesebben csak maradna az ágyban, és sorozatokat nézne. Azonban tudja, hogy ezzel nem fogja jól teremteni a jövőjét, és jó lenne, ha valami kiütné ebből a megrekedt helyzetből.

pexels-photo-2072152.jpeg

Igaz a mondás, hogy ha te nem teremted a körülményeidet, akkor más fogja kialakítani neked azokat. Ez fakadhat abból is, hogy ha mi tartózkodunk is a döntésektől, attól még mások döntéseket fognak hozni a saját érdekük alapján, ami viszont hatással lesz ránk. Tehát, ha valaki szeretné a saját élete felett átvenni a kontrollt, akkor nincs más választása, mint teremteni azt, amit meg akar tapasztalni. Meg kell mozdulnia, rá kell vennie magát akár új szokásokra is. Először fejben kell rendet tenni, utána jöhetnek a tettek.

Ehhez hoztam most 3 gyakorlatot, amit akár este, akár reggel be lehet vetni, hogy végre abba az irányba induljon meg az életünk, amerre haladni akarunk.

1, Reggel vagy este képzeld el, hogy milyen lenne az ideális hangulatod a nap során (aznap, vagy ha este végzed a gyakorlatot, másnap), ha boldog lennél. (Például, ha viszonzott szerelemben élnél.) Hogyan kelnél fel, milyen ruhába bújnál, hogy készülődnél dolgozni, mit tennél munka után, sportolnál-e, stb. Próbáld magad ebben az érzésvilágban tartani, és előhívni ezt a jóleső érzést a nap folyamán.

2, Írd le - ha most ugranánk az időben 3 hónapot, és egy kávé mellett ülnél a legjobb barátoddal -, akkor mit mesélnél, hogy áll az életed, milyen változások történtek az elmúlt 3 hónapban. Mire vagy büszke az elmúlt időszakban a tetteid kapcsán az egészség, a pénzügyek, a párkapcsolat, a személyiségfejlesztés, a gyereknevelés, vagy a karrier vonalán.

3, Keress 10 dolgot, amiért most hálás vagy. Ne elégedj meg 4-5 ponttal, legalább tízet találj.  Amikor felsorolod a pozitív dolgokat az életedben, azt javaslom, időzz el a hála érzésében, és irányítsd a figyelmed arra, hogy milyen szerencsés is vagy.

+1 tegyél jót a nap folyamán valakivel: segíts neki, vagy dicsérd meg. Az által, hogy ő jobbkedvű lesz, te pedig hasznos vagy, neked is növekedni fog az életöröm szinted.

 

*****

A jelen megélését segítik az összpontosításra koncentráló légzésgyakorlatok, az ítélkezésmentes észlelésről szóló mindfulness gyakorlatok, vagy akár a hála napló vezetése.

Ma vagyunk a hátralévő életünkben a legfiatalabbak, és ahhoz képest elég szerencsés életet élünk, úgyhogy érdemes a jelenünket is olyan gondolatokkal megtölteni, hogy ugyan tisztában vagyunk a problémáinkkal, nehéz feladatainkkal, de meg fogjuk tudni oldani azokat, és addig is hálával fogadni mindazt a jót, ami máris az életünk része.

Ha szeretnéd, hogy neked is segítsek túl jutni  az elakadáson, a krízisen (akár megcsalt, akár hűtlen fél vagy, akár a kommunikációban, egymás megértésében vagytok elakadva, boldogtalan vagy, és nem találod a kiutat), itt írd be magad a naptáramba. Szívesen fogadlak, hogy ne titkok vagy kétségek között kelljen élned, hanem megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében.

Örömteli napot kívánok!

Laskai Nelli házassági tanácsadó, életöröm tréner

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr3215287202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása