„A szex csak a férjemről szólt” – vallomás a váláskor
2018. január 10. írta: Lane

„A szex csak a férjemről szólt” – vallomás a váláskor

A tartós kapcsolatokban meginduló távolodást tudni kell kezelni a kapcsolat megmaradása érdekében. Ott, és akkor, amikor ez a jelenség felüti a fejét. Ám ezt sajnos gyakran csak akkor ismerik fel a párok, ha már annyira eltávolodtak, hogy minimális esélyt látnak csak a helyreállításra, az önmaguk és társuk megismerésére, az új alapok lefektetésére, az új közös célok megfogalmazására.

woman-506120_960_720_1.jpg

A család felbomlik, beindul a válás folyamata, és ott ül egymással szemben a két ember, aki egykor párt alkotott - nagy reményekkel. Nem értik, hogyan lehetnek ilyen távol egymástól az egykori bizalmasok.

Edit évekig őrlődött magában, mielőtt a válási igényét elmondta Imrének. „Nem volt semmi felemelő egy idő után a kapcsolatunkban. Mindent a megszokás uralt, és egyre csak fásultabbak lettünk. A gyereknevelés, az anyagi gondok, a közös időtöltés hiánya, az egyre több időt felemésztő munkánk mind csak hozzájárult ahhoz, hogy elváljunk. A szex annyira ritkán volt eleme az életünknek, hogy már nem vágyakozást hozott, hanem lemondást. Ha valahogy mégis összehoztuk, a szex csak a férjemről szólt. Ő akarta, hogy az igénye kielégüljön, hogy elmondhassuk, ez is megvolt.  Nekem meg nem volt energiám arra, hogy irányítsam, hogy szóljak, amit és ahogyan tesz, az számomra nem hoz kielégülést. Miért is szóltam volna? Nem szerettem már igazán őt. És azt sem, akivé váltam mellette.”

Imre mit sem tudott ezekről az Editet nyomasztó gondolatokról. Visszaemlékezve, talán tényleg jöttek jelzések – így, hogy Edit elmondta, mit miért tett vagy nem tett meg -, amelyek mutatták volna időben a távolodás visszafordításának lehetőségét. De nem vett róla tudomást.  „A nők sokat hisztiznek, a szexet büntetésnek használják. Minél jobban nyomultam, hogy legalább a szeretkezések megmaradjanak köztünk, Edit annál jobban lepattintott. Észrevettem én is, hogy ő úgy viszi végig, hogy csak legyünk már túl rajta. Ez meg rombolta az önbizalmamat rendesen. Úgy voltam vele, hogy én mindent megtettem, hogy ő is élvezze az együttlétet. Ha hazudott nekem évekig, akkor nem én vagyok a hibás, hogy ez így alakult.”

Elváltak. A gyerekek megélték a fájdalmas különköltözést, anya és apa csapatának a felbomlását. Bizonytalanná vált a családkép, nem érezték magukat biztonságban a világban.

Vajon, hogyan alakult volna ez a házasság, ha Edit időben és megfelelő módon jelzi Imrének, hogy mi miért nem jó a számára, és inkább hogyan szeretné, ha történne? És persze, ha Imre értően figyelt volna a társára a problémák keletkezésekor? Hogyan élnének most, ha időt és energiát fektetnek arra, hogy megismerjék önmaguk és a társuk működését? Ha akarták volna tudni, hogy mi tart össze egy párkapcsolatot, mik a buktatói, és hogyan lehet azt elkerülni?Ha átbeszélték volna őszintén, és megértően, hogy a közös MI megtartásához kinek, mire van szüksége?

Sajnos, kevesen gondolnak a helyes kommunikációs technika, a stresszkezelés, az önfejlesztés fontosságára. Amikor békés időszak van, akkor nem sajátítanak el módszereket az esetleges konfliktusok, sérelmek kezelésére.

Pedig a boldog párkapcsolat nem elérhetetlen. De tény, hogy tenni kell érte. Szerencsére léteznek párkapcsolat javító módszerek azoknak, akik nem kifordulni szeretnének egy rosszul működtetett közösségből, hanem meg akarják érteni és tanulni működtetni, hogy a boldogságuk kulcsa a saját zsebükben legyen.

 

Laskai Nelli
házassági tanácsadó, életöröm tréner,
a Boldognak Lenni párkapcsolat-javító, önbizalomnövelő könyvek szerzője

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr8213563545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása